×
Kedves Közönségünk!
 
A Liszt: Szent Erzsébet legendája címmel 2018. március 30-án 19.30 órára meghirdetett koncert korábban, 19.00 órakor kezdődik.
 
Megértésüket köszönjük!
 

Menu

A Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői a Müpa Budapest Nonprofit Kft. (1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.), valamint a BFTK Nonprofit Kft. (1052 Budapest, Városház utca 9–11.) összhangban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben, a gazdasági reklámtevékenységről szóló 2008. évi XLVIII. törvényben, valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályokban foglaltakkal, ezúton teszi közzé jelen nyilatkozat formájában adatvédelmi, illetve adatkezelési elveit.

A Müpa Budapest Nonprofit Kft. és a BFTK Nonprofit Kft. (a továbbiakban együttesen: Szervezők) kizárólag az érintettek előzetes írásbeli hozzájárulásán alapuló, önkéntes adatszolgáltatása révén végez adatkezelést.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál internetes oldalának látogatása során személyes adat megadása nélkül szabadon kereshet. Név nélküli internetes látogatása során keletkezett adatokat kizárólag statisztikai célokra használjuk fel, internetes megjelenésünk optimalizálására, a rendszer biztonságának növelésére, ezen rögzített adatok nem tartalmaznak semminemű személyes adatot. A Szervezők a profiladatok és állapotadatok gyűjtéséhez (például: IP-cím, a böngésző típusa, a belépés dátuma és ideje, stb.) úgynevezett cookie-kat használnak. A cookie-k olyan adatok, melyek ideiglenesen a böngészőprogramról az Ön számítógépének merevlemezére kerülnek az oldal meglátogatásával, és amelyek az oldal látogatásához szükségesek. Ezen adatok – a felhasználó döntésétől függően – utólagosan törölhetők a merevlemezről, illetve a cookie-k használatát a felhasználó a böngészőben megtilthatja.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál weboldalán hírlevélre való feliratkozásra van lehetőség, amelyhez az oldalon szereplő személyes adat (e-mail cím) megadása szükséges. Szervezők az érintettek által megadott személyes adatot, az adatkezelési jogosultság érintett általi visszavonásáig, az alábbi célok megvalósulása érdekében, és kizárólag az ahhoz szükséges mértékben kezelik és használják fel:

  • a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál és a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjával kapcsolatos tájékoztatás, valamint a rendezvényeket érintő lényeges körülményekről (időpontváltozás, elmaradás) történő információ nyújtás;
  • a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál és a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénnyel, valamint a Szervezők tevékenységével és az általuk nyújtott szolgáltatásokkal, programokkal kapcsolatos reklám célú közvetlen (e-mail) megkeresések küldése, melyekben a Szervezők a magas színvonalú kulturális szolgáltatás nyújtásában vele együttműködő stratégiai partnereinek is megjelenést biztosítanak.

A Szervezők a rendelkezésre bocsátott személyes adatokat harmadik személyek részére nem adják tovább, kivéve, ha ahhoz az érintett előzetes és kifejezett írásbeli hozzájárulását adja.

A látogatóink által biztosított személyes, illetve egyéb adatokat kizárólag az érintett előzetes írásbeli hozzájárulása alapján egészítjük ki vagy kapcsoljuk össze más forrásból származó adatokkal.

Szervezők a tőlük elvárható legmagasabb védelem nyújtását a személyes adatok kezelésére és az esetleges azokhoz történő jogosulatlan hozzáférések megakadályozására magas színvonalú technikai védelmi intézkedések és gondos belső szabályzatok alkalmazásával biztosítják. Szervezők kiemelt adatvédelmi feladatként óvják, és szigorúan bizalmasan kezelik regisztrált ügyfeleiknek és szerződéses partnereiknek személyes adatait. Vonatkozó intézkedéseikkel és eljárási rendjükkel eleget tesznek az európai uniós és nemzetközi adatvédelmi előírásoknak, illetve szabványoknak ezáltal védve ügyfelei és szerződéses partnerei érdekeit, továbbá eleget tud tenni a szerződéses szabadság keretein belül általa vállalt üzleti titoktartási és know-how megőrzési kötelezettségeknek.

Szervezők csak időszerű és pontos adatokat kezelnek olyan időtartamban, amely a mindenkori adatkezelés céljához mérten szükséges. Amennyiben az adatkezelés célja már nem áll fenn, Szervezők haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül külön kérelem nélkül törlik a vonatkozó személyes adatokat.

Szervezők az érintettet kérésére haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül tájékoztatják az érintett általuk kezelt személyes adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, az adatkezelést, valamint az adatfeldolgozást végző személyekről, az adatkezelés időtartamáról.

Szervezők az érintett kérésére haladéktalanul, de legkésőbb a vonatkozó kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül intézkednek az érintett általa kezelt személyes adatának helyesbítéséről, módosításáról, illetve törléséről. Az érintett bármikor, indokolás nélkül kérheti adatainak-, vagy adatai egy részének helyesbítését, módosítását, törlését, illetve visszavonhatja a korábban megadott adatkezelésre vonatkozó engedélyét.

Amennyiben az érintett úgy ítéli meg, hogy Szervezők valamelyike a személyes adatait jogosulatlanul kezeli, tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen. Szervezők az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével a tiltakozást haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem benyújtásától számított 15 napon belül megvizsgálják, és vizsgálatának eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatják. Amennyiben Szervezők az érintett kérelmében foglaltakra a fenti határidőn belül nem válaszolnak, vagy az abban foglaltakat nem teljesítik, az érintett a Fővárosi Törvényszékhez vagy a lakóhelye, illetve a tartózkodási helye szerint illetékes Törvényszékhez fordulhat jogorvoslatért.

Amennyiben az érintett vagy bármely harmadik személy úgy ítéli meg, hogy a személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) bejelentéssel vizsgálatot kezdeményezhet.

A Müpa Budapest Nonprofit Kft. az általa kezelt adatokkal kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat az adatvedelem@mupa.hu e-mail címen, valamint a 1453 Budapest, Pf. 57. posta címen fogadja.

A BFTK Nonprofit Kft. az általa kezelt adatokkal kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat az info@fesztivalvaros.hu e-mail címen, valamint a 1052 Budapest, Városház utca 9–11. postai címen fogadja.

© 2017 Müpa Budapest Nonprofit Kft. – BFTK Nonprofit Kft.
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.

A BTF honlapja a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében sütiket használ. Az oldal böngészésének folytatásával hozzájárul ahhoz, hogy ezeket a sütiket a böngészőjében tároljuk. Tudjon meg többet az oldalon használt sütikről.