Menu

Braids

2018. április 2., 20.00

A38 Hajó — Koncertterem
Az együttes tagjai:
Raphaelle Standell-Preston – ének, gitár, billentyű, Taylor Smith – basszusgitár, gitár, ütőhangszerek, Austin Tafts – dob, ének
 
Az A38 Hajóval közös program.

Jegyárak: 2000 Ft

Jegyet veszek!

2000 HUF (elővételben) / 2500 HUF (a koncert napján a helyszínen)

A38 Hajó

Petőfi híd, budai hídfő
+36 1 464 39 40

> i

Braids

Braids

Először játszik Budapesten a kanadai kísérleti pop/art-rock formáció, az immáron több mint 10 éves Braids. A függetlenségét a kezdetek óta őrző együttes magját alkotó három tag tinédzserkora óta együtt zenél, jelenlétük töretlen. Jelenleg Montrealban dolgoznak, turnéztak már több kontinensen, és végre Magyarországra is eljutnak. Utoljára 2015-ben adtak ki nagylemezt, ami alapján joggal feltételezhetjük, hogy a koncertjükön megjelenik majd a következő albumuk anyaga is.

A kanadai csapat előtt a hazai Belau lép fel. Végtelenül úszó szintetizátortémák, álmodozó visszhangok, simogató énekek: így lehetne röviden összefoglalni a zeneileg egyébként sok forrásból merítő formáció világát.

Vissza a programokhoz

© 2018 Müpa Budapest Nonprofit Kft. – BFTK Nonprofit Kft.
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.

A BTF honlapja a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében sütiket használ. Az oldal böngészésének folytatásával hozzájárul ahhoz, hogy ezeket a sütiket a böngészőjében tároljuk. Tudjon meg többet az oldalon használt sütikről.